Sarwat Chadda: Éjistennő

Éjjistennő.jpgBilli SanGreal és a templomosok tovább folytatják a harcukat az istentelenekkel.

Most épp a világot kell megmenteniük a Hármastéltől, az emberiséget a teljes kihalástól. Baba Jaga a vérfarkasnők, a polenyicák istennője meg akarja tisztítani a Földet az emberiségtől, és az általuk okozott pusztítástól.

Ehhez azonban szüksége van egy tavaszgyermekre, akik feláldozhat e cél érdekében. Azonban a templomosok minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megvédjék Vasszilisszát, hiszen a kislány olyan erők birtokában van, amik ha rossz kezekbe kerülnek akkor akár az emberiség vesztét is okozhatják.

A helyszín kezdetben London, majd nagyrészt Oroszország, hiszem Baba Jaga és a polenyicák is itt élnek. Itt a templomosok szövetkeznek a bogatirokkal, akik a polenyicák ősellenségei, azonban ez a csoport sem mentes az árulóktól és az ármánykodástól, szóval itt is lesznek még bonyodalmak.

Kissé véres, de rendkívül eseménydús történet, hiszen mire felocsúdna az ember az egyik történésből már történik is a következő.

Az első rész után kíváncsian vártam a folytatást, és egyáltalán nem okozott csalódást. Bátran ajánlom annak, aki olvasta az első részt.

 

Eredeti cím: Dark Goddess

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Sorozat: Billi SanGreal (Vörös pöttyös könyvek)

Oldalszám: 344

Megjelenés: 2012

Moly.hu értékelés: 84%

Goodreads értékelés: 4,07

Szerintem a könyv: 4/5

 
Címkék: sarwat chadda