Suzanne Collins: Futótűz

Futótűz.jpgA második rész nagyjából ott kezdődik, ahol az első rész véget ért. Ugye Katniss és Peeta megnyerték a viadalt, így hazatérhetnek. Egy kis pihenő után kezdetét veszi a győzelmi körút, melynek során a győztesek végig járják a körzeteket.

Azonban nem zajlik zökkenőmentesen a körút. Lázadás készülődik a Kapitólium ellen, azonban Snow elnök kegyetlenebbnél kegyetlenebb módszerekkel próbálja elfojtani. Katniss-t is megfenyegetni, hiszen a lány kezd a lázadás fő alakjává válni.

Majd jön a Nagy Mészárlás, vagyis a 75. Éhezők viadala, ahol az előző viadalok győzteseiből kerülnek ki a kiválasztottak. Ezzel is jelezve a nép felé, hogy még a győztesek sincsenek biztonságban. A Tizenkettedik körzetnek három győztese van, az egyetlen lány Katniss, és a két fiú Peeta és Haymitch. Katniss és Peeta vesz részt ismét a viadalon, tovább alakítva a hányattatott sorsú szerelmesek szerepét.

A végét azért nem lőném le előre, nekem egyre jobban tetszett, ahogy haladtak előre az események, úgy lett egyre izgalmasabb, és persze a végén is van egy csavar, hogy a harmadik részt is el akarjuk olvasni. Akinek tetszett az első rész, annak ajánlom ezt is. :)

 

Eredeti cím: Catching Fire

Kiadó: Agave Könyvek

Sorozat: Az éhezők viadala

Oldalszám: 404

Megjelenés: 2010

Moly.hu értékelés: 90%

Goodreads értékelés: 4,30

Szerintem a könyv: 4/5

 
Címkék: suzanne collins