Claudia Gray: Evernight - Örökéj

Evernight - Örökéj.jpgMár vagy ötödjére hoztam ki a könyvtárból ezt a könyvet, de most először jutottam el odáig, hogy el is olvassam. Pedig már biztos azt hinnék, hogy mennyire szeretem ezt a könyvet, ha ennyiszer kikölcsönöztem.

Kellemes olvasmány volt, de nem lesz a legújabb kedvencem. Ez az írónő első regénye, innen nézve egész jól sikerült. Felkeltette az érdeklődésem, de nem szippantott be az általa kreált világ. Azért kíváncsi vagyok a sorozat többi részére is, de nálam ez a sorozat eddig egyszer olvasósnak tűnik.

Bianca meg akar szökni új iskolájából, az Evernight Akadémiáról mivel úgy érzi nem fog tudni beilleszkedni. Először azt gondoltam (mivel tudható, hogy ez egy vámpíros történet), hogy a diákok nagy része vámpír, az újak pedig, akik úgy érzik nem illenek oda, ők az átlagos emberek. Hát úgy egy 100 oldal után rá kellett jönnöm, hogy tévedtem, hiszen Biancáról is kiderül, hogy vámpír. Ráadásul ő ebben is különleges, hiszen született vámpír, ami nagyon ritka a vámpírok között.

Az első nap megismerkedik Lucassal a szökési kísérlete közben. A srác már az első perctől védelmezni akarja Biancát, minden rossztól, ami az Evernight Akadémián leselkedik rá.

Majd apránként fény derül egyes dolgokra, ahogy haladunk előre.

A karakterek szerintem szerethetőek voltak, a történések egyre izgalmasabbak lettek a vége felé. Összességében nem volt rossz szerintem.

A végére pedig jöjjön egy pár idézet a könyvből:

"Muris, hogy amikor azt mondják valakire, hogy „félénk”, legtöbbször mosolyognak. Mintha cuki dolog lenne, valami vicces kis szokás, amit az ember idővel kinő, mint a foghíjas mosolyt, amikor kinőnek a maradandó fogai. Ha tudnák, milyen érzés valóban félénknek lenni, nem csupán az első pillanatokban bizonytalankodni, nem mosolyognának. Ha tudnák, milyen érzés, amikor az embernek összerándul a gyomra, izzad a tenyere, vagy képtelen egyetlen értelmes mondatot is kinyögni! Ebben nincs semmi cuki."

 

"A történelem megértéséhez nem elég tudni neveket, évszámokat és helyeket; biztos vagyok benne, hogy közületek sokan már ismerik mindezt. Ehelyett azokat a különböző értelmezéseket kell megérteni, amiken a történelmi események az évszázadok folyamán átmentek. Csak így szerezhetünk olyan rálátást, ami kiállja az idők próbáját."

 

Eredeti cím: Evernight

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Sorozat: Evernight (Vörös pöttyös könyvek)

Oldalszám: 316

Megjelenés: 2009

Moly.hu link: https://moly.hu/konyvek/claudia-gray-evernight-orokej

Goodreads link: https://www.goodreads.com/book/show/15758587-r-k-j

Szerintem a könyv: 4/5

 

 

 

Címkék: claudia gray