Christina G. Gaudet: Magic High

Magic High.jpgKépzeljünk el egy olyan iskolát ahová csak olyan diákok járnak, akiknek van varázserejük, aztán a következő tanévtől, olyanok előtt is megnyitja a kapuit ez az iskola, akiknek nincs.

Tabetha is ebbe az iskolába jár, számára is furcsa lesz ez a helyzet, ráadásul az anyukája is ebben a tanévben kezd náluk tanítani, ő lesz a tesi tanár. Tini korban a varázslók erejét az érzelmeik irányítják főként, így néhány vicces helyzettel találkozhatunk majd.

A főszál arról szólt, hogy Tabetha rég nem látott édesapja visszatér a városba, hogy egy újabb részt forgassanak a sorozatának és, hogy elindítsanak egy újabb sorozatot, aminek Tabetha lenne a sztárja.

Ehhez adjuk még hozzá az új srácot Eric-et, akibe Tabetha és a legjobb barátnője Elle is belehabarodnak. Majd egy érdekes titokra derül fény a sráccal kapcsolatban.

Szerintem aranyos volt, nem egy világ megváltó könyv, de kellemes olvasmány könnyű nyelvezettel.

Én ehhez is ingyen jutottam hozzá (biztos ilyen rövid ideig tartó akció volt), de most már átszámolva körülbelül olyan 1400 forintért hozzájuthat, akinek felkeltettem az érdeklődését és szeretné elolvasni. Katt!

 

Kiadó: Magánkiadás

Oldalszám: 232

Megjelenés: 2011

Moly.hu link: https://moly.hu/konyvek/christina-g-gaudet-magic-high

Goodreads link: https://www.goodreads.com/book/show/11843324-magic-high

Szerintem a könyv: 4/5