Darren Shan

Darren Shan igazi neve Darren O'Shaughnessy. Ír származású, de Londonban született 1972. Július 2-án a St. Thomas' kórházban. Délkelet Londonban élt, közel az „Elephant & Castle”-höz. Három éves korában kezdte el az iskolát az English Martyr's-ben. Hat éves korában szüleivel és öccsével elköltöztek Limerick-be, Íroroszágba, és onnantól kezdve ott élt. (De sose vesztette el a Londoni akcentusát.)

Az Askeaton-ba járt általános iskolába, ahol édesanyja tanított. A Pallaskenry Copsewood College-ben végezte el a középiskolát. Később visszament Londonba, hogy szociológiát és angolt tanuljon a Roehampton College-on. Ezután egy éven keresztül egy kábel TV cégnek dolgozott Limerick-ben, mielőtt teljesállású író nem lett.

Mindig is író szeretett volna lenni, de csak tiniként kezdett el írni a szabadidejében, szórakozásból (azelőtt csak akkor írt történeteket, ha az iskolában kellett) Az első írógépét 14 évesen vásárolta, sok kisebb történetet, humoros szöveget írt, és kezdett bele olyan írásokba, melyeket sose fejezett be. 15 évesen érte el első irodalmi sikerét, második lett az RTE TV-s író versenyén Írországban, egy humoros történettel, az „Egy nap a hullaházban”-nal (A Day in the Morgue). (Már akkor is elég morbid volt!)

17 volt mikor befejezte első regényét a Néma hajszát (Mute Pursuit – egy jövőbeli átmenet a Terminátor és Stephen King „Sötét Torony” című könyve között.) Habár sose adták ki, élvezte az írást, és azon vette észre magát, hogy az elkövetkező években egyre több figyelmet szentel a regényekre, mint a rövid történetekre. Az ezt követő években sok ideje elment a munkával és az egyetemmel, átalagosan egy könyvet írt egy évben, kísérletezve különböző ötletekkel, műfajokkal, terjedelemmel és stílussal. Mikor elkezdett teljes munkaidőben írni, már 5-6 könyvet is írt egy évben!
Mindegyik könyv felnőtteknek szólt. Habár tetszett neki az ötlet, hogy egyszer gyerekeknek szóló könyveket is írjon, elsősorban felnőtteknek szóló könyveket akart írni.

A kezdeti áttörése egy felnőtt könyvvel volt, amit még az igazi nevén, Darren O'Shaughnessy-ként írt. Az őrült című Ayuamarca-t az Orion vette meg és adta ki 1999 februárjában. A sötét, misztikus, csavaros Ayuamarca kapott pár kedvező kritikát, de sajnos nem adtak el túl sok példányt. A folytatása, a Pokol horizontja (Hell's Horizon) 2000 februárjában jelent meg, ez még jobbnak ígérkezett, mint az első, de még annál is kevesebbet adtak el belőle.
Ez karrierjének a végét jelenthette volna de… 2000 januárjában megjelent első gyerek könyve, a Rémségek Cirkusza, amit csak szórakozásképp írt meg. Az első könyv a „The Saga of Darren Shan”-ből (Darren Shan regényei) sok rajongót és a média figyelmét vonzotta. Különösképpen akkor, mikor az első két könyv megfilmesítésének a jogait megvette a Warner Bros filmstúdió. A karrierje hirtelen fellendült, de egy gyerekkönyv íróként!

A következő öt évben megírta vámpírsorozatának mind a 12 részét. A Vámpírkönyveket gyorsan követte a „Démonvilág” című sorozata, ami 10 könyvből fog állni.(eddig 10 jelent meg)
2006-tól kezdve Darren könyvei minden kontinensen megvásárolhatóak, 30 országban , 20 nyelven.
Megjelent a gyerekeknek szóló könyvek sikerlistáján Amerikában, Britanniában, Írországban, Hollandiában, Norvégiában és még más országokban, a felnőtt sikerlistákon, Magyarországon , Japánban és Tajvanon. Több, mint 10 millió példányt kelt el a könyvekből!

Nagyon szereti a filmeket, több ezer filmje van otthon. Sok könyvet és képregényt olvas. Ezenkívül szereti a hosszú sétákat, focit nézni (Tottenham Hotspur-nak és Írországnak szurkol) a pop és rock zenét, a világkörüli utazásokat és új dolgokat kitalálni, amikkel rémisztgetheti az olvasóit!