Meg Cabot: Elhagyatva

Elhagyatva.jpgMeg Cabot-nak sikerült megint egy nagyon jó kis könyvet összehoznia. Hádész, az alvilág urának és kedvese, Perszephoné mítoszát ültette át az írónő a modern korba. Szerintem nagyon jól megoldotta.

Pierce Oliviera, főhősnőnk egy sajnálatos balesetben 15 évesen majdnem meghal. Az anyja az apját hibáztatja, majd elválnak. Anya és lánya visszaköltözik Isla Huesos-ra (a Csontok szigetére), ahonnan az édesanya származik. Pierce ez alatt a halál közeli élmény alatt tesz egy kirándulást az alvilágba és itt találkozik John-nal (az alvilág urával), és kiderül, hogy már találkoztak a múltban a lány nagyapjának a temetésén.

John nem hagyja, hogy Pierce felszálljon a túlvilágra menő hajók valamelyikére, inkább magával viszi. Azonban Pierce nem tudja elfogadni, hogy nem láthatja többé a családját ezért megszökik. Az orvosok ugyan megmagyarázzák, hogyan tért vissza az életbe, de senki se tudja az igazságot.

Később többször is felbukkan John ha lánynak segítségre van szüksége. Később kiderül, hogy a fúriák szemet vettetek Pierce-re, és ebből még sok bonyodalom fog adódni.

Végére nagyon jó kis fordulat került, amit nem szeretnék lelőni előre. :)

Nekem nagyon tetszett, ajánlom mindenkinek, akinek felkeltette az érdeklődését ez a mini összefoglaló.

 

Eredeti cím: Abandon

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió

Sorozat: Elhagyatva

Oldalszám: 364

Megjelenés: 2012

Moly.hu értékelés: 82%

Goodreads értékelés: 3,74

Szerintem a könyv: 5/5

 

 

 

 

Címkék: meg cabot