Kerstin Gier: Smaragdzöld

Smaragdzöld.jpgVégre eljutottam odáig, hogy elolvassam az Időtlen szerelem trilógia befejező részét. Így végre választ kaptam a kérdéseimre, és sok kalandon át elértünk a történet végére. Már a könyv felénél sejtettem, hogy mi lesz a vége, de azért izgalmas volt így is. 

Ott kezdődik ugye a könyv, hogy Gideon összetöri Gwen szívét azzal, hogy azt mondja neki, hogy igazából nem is szerelmes belé csak megjátszotta, mert Saint Germain gróf szerint egy szerelmes nőt könnyebb irányítani. A gróf amúgy sincs nagy véleménnyel a nőkről a maga 17. századi felfogásával.

Spoiler Alert (aki nem akarja előre tudni az ne olvassa tovább)! 

Majd várják a mindent eldöntő bál éjszakáját. Úgy tűnik, hogy minden a gróf szándékai szerint alakul, azonban titokban Gwen a nagyapjával, Lucas-sal (aki nem is a nagyapja) összejátszva próbálja kideríteni a gróf igazi szándékai. Ezekről később kiderülnek, hogy semmi közük a hivatalos verzióhoz. A hivatalos verzió szerint ha bezárul a vérkör, akkor az emberiség minden betegségtől megszabadul és mindenki boldogan él, amíg meg nem hal. Azonban később kiderül, hogy csak a gróf nyeri el a halhatatlanságot, ha bezárul a vérkör, ehhez azonban Gwen-nek meg kell halnia.

Szóval van benne jó pár fordulat, izgalmas kaland, szerintem tökéletes lezárása a trilógiának.

 

Eredeti cím: Smaragdgrün

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Sorozat: Időtlen szerelem (Vörös pöttyös könyvek)

Oldalszám: 444

Megjelenés: 2012

Moly.hu link: https://moly.hu/konyvek/kerstin-gier-smaragdzold

Goodreads link: https://www.goodreads.com/book/show/17904246-smaragdz-ld

Szerintem a könyv: 4/5

 
Címkék: kerstin gier