Stephenie Meyer: Twilight ​– Alkonyat

twilight_alkonyat.jpgAz Alkonyat volt az első vörös pöttyös könyv, amit olvastam, így mindig különleges helye lesz ilyen szempontból a szívemben. Talán ez volt az első olyan könyv, amivel a legjobb barátnőmmel együtt rajongtunk és egy olyan kapcsot hozott létre köztünk, amit a mai napig őrzünk. A filmek premierjére is mindig együtt mentünk és már a bemutató után maximum egy héttel láttuk a legfrissebb epizódot.

Amikor először olvastam 19 éves voltam. Akkoriban teljesen azonosulni tudtam Bellával, a helyébe tudtam képzelni magam. Tetszett a történet felépítése, a vámpírok és vérfarkasok szemben állása. Ráadásul engem már akkoriban is érdekelt az amerikai őslakosok történelme, mondavilága és minden ezzel kapcsolatos, így plusz pont volt, hogy egy ilyen szál is volt a történetben.

Most 26 éves fejjel újra olvasva is megfogott a történet, azonban már nem ragadott úgy magával, mint elsőre. Lehetséges, hogy azért is mert már nem volt újdonság, már olvastam, többször láttam a filmet és kívülről tudtam a történetet.

 

"– És ekkor az oroszlán beleszeretett a bárányba…
– Micsoda buta bárány!
– Micsoda beteg, mazochista oroszlán!"

 

Eredeti cím: Twilight

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Sorozat: Alkonyat (Vörös pöttyös könyvek)

Oldalszám: 502

Megjelenés: 2010

Moly.hu link: https://moly.hu/konyvek/stephenie-meyer-twilight-alkonyat

Goodreads link: https://www.goodreads.com/book/show/17258791-twilight---alkonyat

Szerintem a könyv: 5/5

Címkék: stephenie meyer