Spirit Bliss: A jelen árnyai

a_jelen_arnyai.jpgA Démoni érintés sorozat második részének legvégén akkora döbbenetet okozott az utolsó mondat, hogy alig vártam, hogy elolvashassam a harmadik és egyben utolsó részt. Igaz, hogy négy hónappal a második befejezése után kezdtem el a harmadikat, de ez nálam már jónak számít :)

Szóval harmadik rész is elég esemény dúsra és fordulatosra sikeredet. Az olvasó reménykedik, hogy főhőseinknek sikerül megváltoztatniuk a jelent vagy jövőt, attól függ honnan nézzük és pici fiukból nem válik Véreskezű Casimir. Hale persze mindent elkövet, hogy ez mégis megtörténjen.

És egy másik izgalmas szál, a szerelmi szál. Vajon Katie Casimirt vagy Paytont választja végül. Nekem nagyon tetszett ahogyan lezárult ez a szál, de nem akarom lelőni előre annak, aki még nem olvasta, biztos van akinek nem fog tetszeni, mert azt szeretné, hogy Katie a másik mellet kössön ki, de nekem tetszett.

Azt kell mondjam ez a sorozat nagyon jóra sikeredet, szívesen olvasnék még tőle mást is, az Árnyékvilág sorozatával is végeztem már, szóval jöhet valami új.

 

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Sorozat: Démoni érintés (Vörös pöttyös könyvek)

Oldalszám: 360

Megjelenés: 2014

Moly.hu értékelés: 83%

Goodreads értékelés: 3,73

Szerintem a könyv: 4,5/5

Címkék: spirit bliss