Meg Cabot: Size 12 Is Not Fat

size_12_is_not_fat.jpgIdén már ez a könyv is tíz(!) éves lesz. 2006-ban már magyarul is olvasható volt ez a könyv, Átlagméret nem akadály címmel. Én már akkor olvastam a magyar fordítását, de most elolvastam eredeti verzióban is.

Nem emlékeztem minden apró részletre, így másodjára olvasva is ugyan olyan izgalmas volt, mint elsőre. Mikor megláttam a gyilkos nevét, akkor persze beugrott, hogy igen ő volt, de hogy miért tette, amit tett az az istennek se akart eszembe jutni.

Heather Wells tiniként popsztár volt, de azóta el telt egy jó tíz év, és miután az anyja lelépett a pénzével Argentínába jó pár millióval szűkebb lett a pénztárcája, a ruha mérete viszont egy-két mérettel nagyobb.

Heather most a New York-i Főiskola egyik kollégiumában dolgozik, ahol egy különös halál eset rázza meg az ott lakókat. Egy lány liftszörfözés közben veszíti életét, legalábbis a hatóságok így gondolják, hogy csak egy rosszul elsül diákhóbort áldozata lett. Heather azonban nem tudja elfogadni ezt a magyarázatot, és úgy dönt maga jár az ügy végére.

Én nagyon szeretem ezt a sorozatot, mi sem mutatja ezt jobban hogy az első részt már kétszer is olvastam, és valószínűleg többször is fogom még.

 

Kiadó: HarperCollins

Sorozat: Heather Wells Mysteries

Oldalszám: 368

Megjelenés: 2005

Goodreads értékelés: 3,73

Szerintem a könyv: 5/5

 

Címkék: meg cabot