Stephenie Meyer: A burok

A burok.jpgEgy sci-fi regény olyan embereknek, aki nem szeretik a sci-fit...

Ez nagyjából igaz is, én nem szeretem a sci-fi műfajú könyveket, de ez a könyv tetszett. A fő téma, hogy egy idegen faj érkezik a Földre, és leigázza az emberiséget. A Lelkeket beillesztik az emberek testébe, már csak néhány túlélő marad, akinek a testét még nem szállták meg, ők az ellenállók.

A főszereplő lelket, Vándort, beillesztik Melanie Stryder testébe itt kezdődik minden. A Hajtó, aki az utolsó túlélőkre vadászik megpróbálja rávenni Vándort, hogy minél több információt gyűjtsön össze Melanie emlékeiből, főleg arra vonatkozóan, hogy hol találja az utolsó ellenállókat.

Azonban a beillesztés után, Melanie tudata nem tűnik el teljesen, ahogy az várható lenne, hanem ott marad, és mondhatni ketten osztoznak a testén Vándorral. Ebből kifolyólag folyamatos párbeszéd alakul ki kettejük között.

Melanie emlékei akkora hatással vannak Vándorra, hogy egy idő után rájön, hogy képtelen lenne feladni Melanie öccsét, Jamie-t, és szerelemét, Jared-et a Hajtónak, mert már ő is kezdi megszeretni őket, pedig akkor még nem is találkozott velük.

Ezért Melanie nagybátyának, Jeb bácsinak az útmutatását követve, megszöknek és a sivatagban hosszú-hosszú keresgélés után, mikor már majd nem feladták, feltűnik Jeb bácsi a színen és megmenti a napot.

Azonban Jeb bácsin, kívül eleinte senki sem látja szívesen Vándort a barlangban. Idővel azonban egyre több támogatója lesz és szép lassan megbarátkoznak a gondolattal, hogy ott van.

Majd egy szép kis szerelmi négyszög is kialakul, úgy hogy a romantikus szálat sem nélkülözi a könyv.

A végén pedig természetes újra felbukkan a Hajtó, aki Vándor eltűnése óta nem adta fel a keresését, de nem akarom lelőni a végét. :)

A történet vége nem teljesen lezárt, az epilógusban megteremti az írónő a folytatás lehetőségét, azonban még nem lehet tudni, hogy tényleg lesz-e folytatása, és ha igen akkor mikor. Én örülnék ha folytatná.

Március végén mutatták be a hazai mozik a könyvből készült filmet, én még nem láttam, de remélem hamarosan sort tudok rá keríteni, nagyon kíváncsi vagyok mit hoztak össze. Addig is itt a film előzetese.

  

 

 

Eredeti cím: The Host

Kiadó: Agave Könyvek

Oldalszám: 519

Megjelenés éve: 2008

Moly.hu link: https://moly.hu/konyvek/stephenie-meyer-a-burok

Goodreads link: https://www.goodreads.com/book/show/17258839-a-burok

Szerintem a könyv: 5/5

 
Címkék: stephenie meyer