Becca Fitzpatrick: Crescendo

Crescendo.JPGVégre elolvastam a Csitt, csitt folytatását, és milyen jól tettem, bár kicsit lassabban derültek benne ki a dolgok, mint ahogy azt én szerettem volna, de azért jó volt.

Azzal kezdődik, hogy megtudjuk, hogyan halt meg Nora édesapja, persze nem derül ki minden részlet, csak nagy vonalakban. Megtudjuk, hogyan ölték meg, azt, hogy ki azt természetesen nem...

Spoiler alert!

Majd egy kis idilli szerelem következik, Nora és Folt kicsit élvezheti, hogy végre együtt vannak, persze nem sokáig, hát abban hol lenne az izgalom. Az arkangyalok nem nézik jó szemmel a kapcsolatukat, hiszen Folt most már Nora őrangyala, így csak szigorúan szakmai kapcsolatba kerülhetnek egymással. Majd egy nagy veszekedés után szakítanak.

Még aznap felbukkan Scott, Nora gyerekkori barátja és az anyukája, akik épp visszaköltöztek Coldwater-be. Megtudjuk, hogy Scott kissé zűrös múlttal rendelkezik, amiről nem szívesen beszél, de ez még semmi, ahhoz képest amiről valójában szó van...

Folt a szakítás után nem sokkal összejön Nora ősi ellenségével Marcie Millar-ral, Vee pedig Folt régi barátjával Rixonnal, akiről nem is sejtjük, hogy mire készül, pedig nagyon rosszban sántikál.

Aztán a végkifejlet, hát annyit mondhatok előre, hogy mire végre nagyjából tiszta lett a kép, hogy ki miért csinálta, amit csinált, addigra majdnem vége lett a könyvnek, de természetesen az utolsó oldalakon újabb bonyodalmak és kérdések merülnek fel...

Eredeti cím: Crescendo

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Sorozat: Csitt, csitt (Vörös pöttyös könyvek)

Oldalszám: 390

Megjelenés éve: 2011

Moly.hu link: https://moly.hu/konyvek/becca-fitzpatrick-crescendo

Goodreads link: https://www.goodreads.com/book/show/13432773-crescendo

Szerintem a könyv: 5/5